
Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó
Igen, meg tudom erősíteni, hogy a testvérem fél évig ennél a cégnél dolgozott, havi háromszázezer forintért
– így fogalmazott a héten Magyar Péter Strasbourgban, amikor arról kérdezték igazak-e a hírek miszerint az öccsét fizette az a cég, aminek a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként a Kehi-jelentés alapján túlárazott megbízásokat adott.
Most pedig kiderült, hogy havi 750 ezret kapott a Volánbusztól Magyar Péter öccse, amikor Magyar Péter a cég igazgatóságában ült. Magyar Márton külső kommunikációs munkatársként több mint nyolcmillió forintra tehetett szert tizenegy hónap alatt. Ráadásul a két testvér lényegében éppen egy időben kapott állást a Volánnál: Magyar Mártonnal 2023 februárjával kötöttek szerződést, Magyar Pétert pedig márciusban nevezték ki a cég igazgatósági tagjává.
Sőt információink szerint Magyar Márton az MTVA-nak dolgozott 2023. szeptemberétől, a Családfamesék című műsor kreatív szerkesztőjeként.
Annak az MTVA-nak ahol Magyar Péter a közelmúltban tüntetést szervezett. Magyar Márton érdemben nem volt hajlandó kommentálni az ügyeket.
Címlapfotó: Képernyőkép/ YouTube

Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba