Magyar áldozata lehet egy svédországi balesetnek, egy 1 éves kislány maradhatott félárván

Feltehetően egy százhalombattai családapa az.

Négyen vettek részt egy motorcsónakos kiránduláson, azonban csak egyikük tért haza, egy tinédzser fiú meghalt, ketten eltűntek. Utóbbiak közül az egyik egy százhalombattai családapa, akit felesége és egyéves kislánya várt. Az eltűnteket több módon is keresték, azonban a kutatást leállították.

Négy ember utazott abban a csónakban, amely a Fjällsjö folyón, Sollefteå-tól mintegy ötven kilométerre északnyugatra felborult múlt szerdán. A folyó áramlása erősebb, ugyanis a Vattenfall vízerőmű felduzzasztja a vizét. A vállalat belső vizsgálatot indított amiatt, hogy a balesetet megelőzhették volna − írta az Aftonbladet.

Egy 15 éves fiút ugyan megtaláltak a folyóban, kórházba vitték, de életét vesztette. Egy 40 év körüli férfit kimentettek, egy 30 és egy 40 év körüli férfit pedig eltűntként tartanak számon, ugyan búvárokkal, kutyákkal, drónokkal és helikopterrel is keresték őket, de egy nappal később feladták a kutatást.

 

Fotó: helyszíni felvétel

Az SVT beszámolója szerint a vízszint szokatlanul magas volt a tragédia idején, egy szemtanú, Anna-Sofia Kulluvaara elmondta, hogy hiába integettek a csónak utasainak, nem tudták elkerülni a balesetet.

A Bors kiderítette, hogy a két eltűnt közül az egyik egy százhalombattai férfi, H. Máté, aki párjával és egyéves kislányával tartózkodott Svédországban. Felesége közösségi oldalán osztotta meg, hogy férje nem került elő.

Elmondása szerint egy svédországi kollégájától kapta a meghívást, azonban a magas vízállás és a hibás motor miatt átestek a gáton, és belezuhantak egy zúgóba, a nő úgy gondolja, hogy férjét már nem találják meg élve.

2025. június 30. 16:46
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta a kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott. A kegyetlen...
A DROGPOKOL TESTKÖZELBŐL! - Betörnek a lépcsőházakba, zaklatják a lakókat, rettenetes állapotok uralkodnak Budapest ...
family
Hollandia, Belgium, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország, Csehország és Ausztria 2022 óta több energiahordozót ...