Magdeburgi terrortámadás: Kiderült, ki az elkövető

Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban.

A közmédia tudósítójának beszámolója szerint az autóval a karácsonyi vásárban emberek közé hajtó támadó még 2006-ban érkezett Németországba, Magdeburgban élt és dolgozott. A tudósító elmondta, hogy a férfi a kőtömbökkel megerősített védelmi rendszert kijátszva hajtott az emberek közé. A támadás egyértelműen helyismeretre vall – tette hozzá.

A tájékoztatás arra is felhívta a figyelmet, hogy szakértők szerint egyre több jel mutat arra – és a pénteki támadás is ezt erősíti meg – hogy az a tény, hogy egy bevándorló munkahellyel rendelkezik, még nem feltételenül jelenti azt, hogy integrálódott.


A tudósítás szerint a támadásnak legalább egy vagy két halálos áldozata van, de egyes információk szerint akár 11-en is életüket veszthették és az áldozatok között gyermek is van.

A támadásban mintegy 60-80 ember megsérült, köztük többen súlyosan és a halálos áldozatok számának emelkedésétől kell tartani. A tudósító elmondta, hogy a magdeburgi támadás hatására Thüringia tartományban egy másik karácsonyi vásárt már bezártak, mert ott is támadástól tartanak.

A közmédia berlini munkatársa tudósításában emlékeztetett, hogy Németországban jelenleg választási kampány van és hamarosan Olaf Scholz szövetségi kancellár és más vezető német politikusok is Magdeburgba utaznak majd.

Forrás: MTI

 

2024. december 21. 09:52
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...