
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Súlyos balesetet szenvedett egy 16 éves fiú, amikor nem megfelelő tüzelőanyaggal próbált begyújtani a fürdőszobai kazánban hétfőn este az erdélyi Beszterce-Naszód megye egyik településén – számolt be a Maszol.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Két mentőegység és a tűzoltók vonultak ki a helyszínre, a kamaszt pedig a besztercei kórházba szállították, ahol stabilizálták az állapotát. A fiatal testének mintegy 50 százaléka megégett, köztük a légutak is.
Kedden reggel a tinédzsert mentővel átszállították Bukarestbe, ahol egy kifejezetten égési sérülteket ellátó központba került.
Az ügyben a romániai rendőrség is vizsgálatot indított.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott