M1: Három balti ország repüléstilalmi övezetet kér Ukrajna fölött

Az M1 értesülései szerint három Balti-ország - a lettek, litvánok, észtek - parlamenti határozatot fogadtak el arról, hogy felkérik a NATO-t, létesítsen repüléstilalmi övezetet Ukrajna légterében. A három ország vezetői a közmédia információi szerint ezzel a javaslattal érkeznek a mai NATO-csúcsra.

A balti államok vezetői már többször is szorgalmazták a repüléstilalmi zóna kialakítását. Úgy vélik, Volodimir Zelenszkij erre vonatkozó kérését a NATO-nak teljesítenie kell. Az ukrán elnök úgy látja, a NATO által létrehozott övezet garantálhatná, hogy orosz katonai gépek nem hatolhatnának be ukrán légtérbe, ami szerinte véget vethetne a bombázásoknak és a légicsapásoknak. A repüléstilalmi zóna ugyanígy kizárná az ukrán légtérből a nem NATO kötelékbe tartozó rakétákat, helikoptereket vagy drónokat. 

Az ukrán államfő kérését korábban a NATO, illetve több tagállam is elutasította. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kiemelte, háborúhoz vezetne Zelenszkij követelésének teljesítése. A NATO-főtitkár aggodalmait nyíltan osztja a Olaf Scholz német kancellár, és Joe Biden amerikai elnök is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Genfben arról beszélt, a "légtérzár légi háborút jelentene" és a "békefenntartónak nevezett szárazföldi csapatok küldése is problémás béke híján". Mindezek új dimenziót nyitnak a háború tovább terjedésének kockázata tekintetében - fogalmazott.

 

A címlapfotó illusztráció: NATO hivatalos Facebook-oldala

2022. március 24. 08:17
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Díszpolgárrá avatták a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatóját, professzor dr. Bedros J. Róbertet. 1999. júni...
Ukrajna fegyverkezése és Európa versenyképessége - többek között ezekről a témákról tárgyalnak az állam és kormányfő...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....