
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
Egy erdélyi származású pár még 2021-ben házasodott össze, lagzijukat pedig a Bihar megyei Félixfürdőn tartották – számolt be a foter.ro.
A szerelmesek egyébként Németországban élnek, de hazatértek kimondani a boldogító igent.
Ez a lagzi is olyan volt, mint bármelyik másik, míg az ünneplés hevében a vőlegény néhány barátja a táncparketten fel nem kapta cimborájukat.
Feldobták a férfit a levegőbe, elsőre még elkapták, de másodjára már nem. Az újdonsült férj kicsúszott a kezükből, majd nagyot nyekkent a padlón.
A férfi életének legszebb napja a nagyváradi kórházban ért véget. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, ami után hosszú hónapokig tartó rehabilitáció várt rá, ezalatt pedig teljesen munkaképtelen volt.
Jelenleg is fájdalmak keserítik meg az életét, mindössze napi négy órát tud dolgozni.
Nagyon mérges a lyukas markú barátaira, akik közül csak egy hívta fel, hogy megkérdezze, mi van vele. Éppen ezért a férfi úgy döntött, bepereli haverjait. Az első tárgyalás októberben lesz.

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót