Luxuslimuzinok és VIP-ellátás: Manfred Weber elképesztő pénzszórásáról ír a német sajtó

A néppárti vezető közel 400 ezer eurót, azaz átszámítva 169 millió forintot keres Brüsszelben, de neki ennyi nem elég. Hogy még több pénzt tehessen zsebre, Weber gyakorlatilag az összes fogyasztását az uniós adófizetőkre terheli - írta kedden a Ripost.

Manfred Weber olyan kiváltságokat és előjogokat harcolt ki magának az Európai Parlamentben, melyek a pozíciójából fakadóan nem illetnék meg - jelentette hétfőn megjelent exkluzív cikkében a Table Briefings című német oknyomozó hírportál. A lap beszámolója szerint az Európai Néppárt (EPP) elnöke "egyenrangúnak képzeli magát a brüsszeli csúcsvezetőkkel, valamint az európai állam- és kormányfőkkel", és ennek megfelelő pénzügyi bánásmódot vár el magának az uniós intézményektől.

Az Európai Parlament honlapjára feltöltött vagyonbevallása szerint Manfred Weber a legjobban kereső képviselő. A Néppárt frakcióvezetőjeként havi 8420 euró az alapjuttatása, amit napi 350 euró napidíjjal egészít ki a testület. Ezt szállásra, étkezésre és a mellékköltségek fedezésére költhet el az év 365 napján - függetlenül attól, hogy dolgozik-e. Ezen felül pedig további 14 ezer eurót kap havonta az "elnöki feladatai" ellátásáért az Európai Néppárttól.

Fotó: Manfred Weber X-oldala

Az utóbbi juttatás kapcsán a Table Briefings kiemeli, hogy azok az EP-képviselők, akik a német politikussal egy cipőben járnak, azaz egyszerre frakcióvezetők és pártelnökök, az utóbbi megbízást "tiszteletbeli pozíciónak" tartják, és nem kérnek pénzt érte. A parlamentben tehát Weber az egyetlen, aki fizetésre tart igényt a pártelnöki megbízásáért.

A Table Briefing összeállítása szerint Weber - minden juttatását összeadva - évente közel 400 ezer eurót, azaz átszámítva 169 millió forintot keres.

A lap úgy értékeli, hogy Weber az összes kiadását fedezni tudná a csillagászati fizetéséből, ennek ellenére olyan kiváltságokat is kiharcolt magának az elmúlt években, melyek nem illetnék meg. Ezek pedig további súlyos összegekbe kerülnek az uniós adófizetőknek.


Nyílt forrásokra hivatkozva a Table Briefings azt írja, hogy Weber évek óta igénybe veszi uniós költségkeretből a müncheni repülőtér "VIP-becsekkolás" nevű szolgáltatását, ami indulásonként 560 euróba kerül. Ez magában foglalja a repülőtér VIP-szárnyának használatát, valamint a poggyászok diszkréten és gyorsan ellenőrizését egy külön helyiségben. A szolgáltatás továbbá tartalmaz "VIP traszfert" is, ami azt jelenti, hogy a politikust limuzin szállítja a futópályán várakozó repülőjéhez, amire csak akkor száll fel, amikor a többi utas más már helyet foglalt.

Sajtójelentések szerint VIP-becsekkolásra csak a bajor tartományi kormány miniszterei, és az uniós biztosok jogosultak a müncheni reptéren, Weber nem, valahogy mégis sikerült kiharcolnia, hogy ezt közpénzből fizessék neki.

A Table Briefings kiemeli, hogy a néppárti vezető nem csak a VIP-bánásmódot, hanem prémium kategóriás német autókat is szeretni. Az Európai Parlament pénzügyi adminisztrációjának feljegyzései szerint a politikusnak évi 120 ezer euróért bérelnek luxuslimuzinokat és sofőröket a bajországi lakóhelyén, Kelheim városban. A lap információi szerint ezeket a lízingszerződéséket Weber az egyszerű emberek számára elérhetetlen, "szuper kedvezményes kondíciókkal" köti meg, hogy egyszerre több luxusautó bérlése is összeegyeztethető legyen az uniós költségvetési irányelvekkel. Az autókhoz Brüsszel benzinkártyákat is biztosít neki.

Fotó: Ripost

A néppárti vezető eszelős közpénz-szórása kapcsán a Table Briefings felkereste a politikus sajtófőnökét, aki a lapnak elmondta: "Manfred Weber a müncheni repülőtéren a vezető politikusok számára szokásos gyakorlatot alkalmazza”. Továbbá azt állította, hogy "Weber úr az EP Elnökségének döntése alapján veszi igénybe a sofőrszolgálatot, amivel az Európai Parlament jelentős költségeket takarít meg".

2024. december 18. 09:30
"Gyerekkoromban eladtak egy láda sörért" - folytatódik a Napló
Vasárnap újabb sokkoló történeteket láthatunk.
XIV. Leó pápának egy vasalódeszka volt az oltára
Beteljesült a gyermekkori jóslat.
Élő adásban ájult el a vendég a tv-stúdióban - videóval
Nem tudni mi okozta a rosszullétet.
Plasztikai műtét után kidobta a barátja a bevállalós modellt - Fotókkal
Pedig igen jól sikerült a beavatkozás.
Kocsis: az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, melyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari fő...
Ez megint nagyot fog szólni!
Drámai történetek, exkluzív interjúk, döbbenetes oknyomozó riportok! Gőzerővel készül a TV2 ikonikus riportmagazinja...
family
Bűbájos fotókon a csíkos csöppségek, szépen cseperednek az állatkertben
Féltve óvják őket a nagyközönség elől.
Végre, irány a világűr!
Óriási büszkeség, a visszaszámlálás elindult, történelmi pillanathoz érkeztünk! Farkas Bertalan űrutazása óta 45 év ...
family
Tények teljes adás, 2025. május 9., péntek
XIV. LEÓ - A békéről és az egységről beszélt az új katolikus egyházfő, százezrek hallgatták a Szent Péter téren, már...
Hurrá, nyaralunk!
Szögeczki Ági a Kanári szigeteken, Proksa Szandi Dubai-ban pihen, még csak tavasz van, de már most nyaralnak a sztár...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.