
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
A romániai Mezőszombattelkén szombat este házibulit tartottak, a 31 éves házigazda azonban olyan hangosan bömböltette kedvenc slágereit, hogy a szomszédok kénytelenek voltak rendőrt hívni. A három egyenruhás nem sokkal később kopogtatott is a lakás ajtaján, ahol a tulajdonosnak nem volt sok kedve az igazoltatáshoz, így szidalmazni kezdte a rendőröket, akik emiatt megbilincselték.
Egy 24 éves bulizónak ez nem volt ínyére, ezért arcon ütötte az egyik egyenruhást, majd kereket oldott a helyszínről. Az összejövetel többi résztvevője egyre ingerültebb lett, így a rendőrök előkapták a pisztolyokat és háromszor a levegőbe lőttek, majd kihirdették a buli végét – írta meg a Főtér.ro.

A fotó illusztráció: Poliția Română hivatalos Facebook-oldala

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el