Lövések dördültek a magyar határnál

A történtekről videofelvétel is készült. 

Ismét migránsok lövöldöztek ezúttal a szerbiai Horgoson, a település központjában. A horgosi polgárok arról tájékoztatták a Magyar Nemzetet, hogy a településen csütörtök délután óta lövöldözéseket hallanak. A Horgos – a mi falunk nevű Facebook-csoportban pedig közzé is tettek egy, a falu központjában készült videót, amelyen látható, ahogyan a bevándorlók menekülnek a település központjában, közben lövések dördülnek el.


Egy másik videóban pedig az látható, hogy valamivel 18 óra előtt gépkarabélyokkal felfegyverkezett kapucnis férfiak vonulnak végig a Bartók Béla utcán.


A Facebookon többen is azt írták, hogy már nem mernek éjszaka az utcára lépni, féltik gyerekeiket. A házakban sem merik őket egyedül hagyni. A falubeliek egyúttal rendkívüli falugyűlés összehívását kezdeményezték. Mint írják, nincs mire várni, azonnal cselekvésre van szükség.

Tarthatatlan a helyzet Horgoson, Martonoson, Nyugat-Bácskában és Szabadkán is – reagált az eseményekre az RTV-ben Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakcióvezetője. A párt alelnöke emlékeztetett, hogy a VMSZ képviselői 2015 óta rendszeresen felemelik hangjukat a téma kapcsán, ezzel is harcolva a polgárok biztonságáért. „Európában is egyre többen kezdik belátni azt, hogy a magyar kormánynak van igaza, s itthon a Vajdasági Magyar Szövetségnek, amely mindvégig egyedül volt ebben a témában a szerbiai parlamenti pártok közül. Ilyen szempontból tartom nagyon fontosnak azt a hármas egyeztetést, ami elindult a szerb köztársasági elnök, a magyar miniszterelnök és az osztrák kancellár között. Az ennek a lényege, s az kell, hogy legyen az eredménye, hogy a déli határhoz kerül le ennek a kérdésnek a kezelése”– nyilatkozta Pásztor. A frakcióvezető a hármas együttműködéstől azt várja, hogy azok az emberek, akik nem menekültek, ne az ország északi területein végezzenek olyan tevékenységet, amelyet utoljára a törökök és a tatárok tettek.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2022. november 25. 10:30
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Újra börtönbe vonulna a Whiskys, de most Őt nem engedik be. Pedig 18 évet már sikerült korábban. Most az igazgatóval...
family
Hatalmas lángok, robbanásnak hitt hanghatás, pánik a városban — volt, aki pakolni kezdett, más a legrosszabbtól tart...
family
Elmebetegségnek tartja a Nők40 programot a Tisza párt. Magyar Péterék csökkentenék a nyugdíjat, adót emelnének és a ...
Kegyetlenül csicskáztatott és megalázott egy 14 éves fiút egy tízfős, idősebb gyerekekből álló banda Kisvárdán. Leté...
Több pénzt ad a kormány étkezésre, ruhára, zsebpénzre, sporteszközökre.