
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A Yeti Airways nepáli légitársaság gépén a négyfős személyzet mellett 68 utas tartózkodott - közölte a légitársaság szóvivője, Szudarsan Bartaula.
A pokharai nemzetközi repülőtér részéről azt közölték, hogy a gépen öt indiai, négy orosz, két dél-koreai, továbbá egy ausztrál, egy francia és egy argentin állampolgár is utazott.
Az ATR 72-es típusú gép a fővárosból, Katmanduból tartott az onnan 200 kilométerre nyugatra található Pokharába, a légi irányítás nem sokkal a felszállás után vesztette el a kapcsolatot a pilótákkal.
A katasztrófa Pokhara térségében történt, helyi kormányzati források szerint a lezuhant gépen keletkezett tűz oltása jelenleg is tart, a Twitteren közzétett videofelvételeken a roncsokból felszálló sűrű füst is jól látható.
A hadsereg szóvivője, Krisna Bandari újságíróknak azt mondta, a gép gyakorlatilag darabokra tört. A mostani a legsúlyosabb repülőgépszerencsétlenség Nepálban azóta, hogy 1992-ben a pakisztáni légitársaság Katmanduba tartó járata zuhant le, fedélzetén 167 emberrel.
Jóllehet az utóbbi években a nepáli légi közlekedés - részben a turizmusnak köszönhetően - fellendült, a gépek karbantartása és a biztonsági előírások továbbra sem elégségesek. Az Európai Unió biztonsági aggályok miatt korábban kitiltotta légteréből a nepáli repülőgépeket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó tartalom:
Élőben közvetítette az egyik utas a repülőn, ahogy a halálba zuhannak - Videó

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott