Lezuhant egy utasszállító, kiderült, hogy ütközött, videóra vették a katasztrófát

Lezuhant egy azeri utasszállító repülőgép a kazahsztáni Aktau város közelében szerdán - közölték a kazah hatóságok.

A legfrissebb adatok szerint a gépen 62 utas és öt fős legénység volt, a balesetet az azeri főügyészség közlése szerint 32 ember élte túl, a halálos áldozatok száma feltehetően meghaladja a harmincat.

Az Azerbaijan Airlines (AZAL) légitársaság gépe egy videófelvétel szerint a földet éréskor kigyulladt. A kazahsztáni rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a baleset helyszínén keletkezett tűz oltásán 52 tűzoltó és 11 műszaki egység dolgozott.

A tárca közleménye szerint a túlélőket, közöttük két gyermeket egy közeli kórházban látják el.

 


A Mangisztaui terület - amelynek Aktau a székhelye - közigazgatásának sajtószolgálata közölte, hogy eddig négy ember halálát erősítették meg, a többi áldozat után folyik a keresés.

Az azeri légitársaság szerint az Embraer 190 típusú, Bakuból a csecsenföldi Groznijba tartó, 8243 számú járata a Kaszpi-tenger partján fekvő Aktau kikötővárostól 3 kilométerre kényszerleszállást kísérelt meg.

A katasztrófa oka egyelőre ismeretlen. Az első közlés szerint a balesetet madarakkal való ütközés okozhatta, de ezt később visszavonták. A gépet előzőleg Mahacskalába irányítottak át a grozniji köd miatt. A kazah egészségügyi minisztérium regionális igazgatósága később azt közölte, hogy valamilyen "(gáz)palack robbant fel" a gépen, de részletekre nem tért ki.

A Flightradar24 légiforgalmi portál szerint a gép átrepült a Kaszpi-tenger felett, eltérve előírt útvonalától, majd már a szárazföld fölött megfordult, és ott lezuhant.

Videó: AP News

A portál később közölte, hogy a gép haladását "erős GPS-jel-zavarás" nehezítette, "téves ADS-B adatokat" közölt. Ezek az adatok teszik lehetővé, hogy a légiforgalmat figyelő portálok pontosan követni tudják a gépeket. "Oroszországot már többször vádolták azzal, hogy a területe tágabb térségében zavarja a GPS-vételt" - írta a Flightradar24.

A kazah közlekedési minisztérium adatai szerint a gépen 37 azeri, hat kazah, három kirgiz és tizenhat orosz állampolgár utazott.

A kazah hatóságok közölték, hogy kormánybizottságot állítottak fel a tragédia kivizsgálására.

Az Azertac azeri állami hírügynökség jelentése szerint hivatalos azeri küldöttség - tagjai között a rendkívüli helyzetek miniszterével, a főügyész helyettesével és az AZAL alelnökével - Aktauba utazott, hogy helyszíni vizsgálatot folytathasson.

Az azeri elnök az eset miatt december 26-ra nemzeti gyásznapot rendelt el.

Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét fejezte ki azeri kollégájának, Ilham Aliyevnek, aki éppen Oroszországban tartózkodott, a Független Államok Közössége (FÁK) kötetlen csúcstalálkozóján vett volna részt szerdán Szentpéterváron, de a katasztrófa miatt azonnal hazatért.

Részvétét fejezte ki Aliyevnek és az azeri népnek Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök is.

Ramzan Kadirov csecsen vezető is kifejezte részvétét, és beszámolt arról, hogy a kórházba szállított sérültek közül néhánynak rendkívül súlyos az állapota.

Korábbi cikk:

Lezuhant egy repülő egy kedvelt üdülővárosban, többen meghaltak

2024. december 25. 09:32
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Brutális felvételek készültek arról, ahogy két muszlim férfi ütötte és rúgta a rendőröket egy manchesteri repülőtére...
Hatalmas lángokkal égett egy győri társasház 10. emeleti lakása pénteken reggel, drámai videók készültek a tűzről. E...
A gyerek pólója meggyulladt, méteres lángokkal égett, ordított fájdalmában. Az ügyészség most vádat emelt az apjával...
A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték - kö...