
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Lezuhant egy kisrepülőgép hétfő délelőtt az osztrák Alpokban, Brandnertal közelében, a hatóságok egyelőre túlélők után kutatnak – írja a Kronen Zeitung.A szemtanúk először hangos csattanásra lettek figyelmesek, percekkel később pedig már úton volt a helyszínre a hatóság, a völgyben megülő sűrű köd miatt azonban nehezen tudják feltérképezni a területet a roncs darabjai után.
A portál elsődleges információi szerint egy Baron 58-as típusú kisrepülőgépről lehetett szó, azt viszont egyelőre nem tudni, hányan tartózkodhattak a hatszemélyes gép fedélzetén.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A helyszínre tűzoltók, mentők és rendőrök is érkeztek, akik a gép néhány alkatrészét már megtalálták, ám a törzsét az utasokkal még mindig keresik. Helyi értesülések szerint az 1978-ban készült, magántulajdonban lévő gép hétfőn Olaszországban szállt fel, az úti cél azonban egyelőre ismeretlen.
Kapcsolódó tartalom:

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott