
Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő
Arunas Paulauskas litván rendőrfőnök sajtókonferenciáján nem zárta ki, hogy terrorcselekmény történt.
Ez az egyik olyan változat, amelyet meg kell vizsgálni és ellenőrizni kell. Még sok munka áll előttünk
- mondta.
A Lipcséből indult és Vilniusba tartó Boeing 737-es repülőgép, amelyet a spanyol Swift Air légitársaság üzemeltetett a DHL megbízásából, egy kétemeletes ház mellé zuhant le - közölte a kormányzati Nemzeti Válságkezelő Központ szóvivője. A házban tartózkodó tizenkét embert sikerült sértetlenül kimenekíteni - tette hozzá a nyilatkozó.
A litván rendőrség tájékoztatása szerint a gép leszálláshoz közeledve zuhant le. A baleset pontos oka egyelőre ismeretlen.
A litvániai mentőszolgálat szóvivője az Elta litván hírügynökségnek elmondta, hogy a gép teljesen megsemmisült a keletkezett tűzben.
A helyszínen nagy számban voltak jelen a rendőrség és a mentők emberei, több közeli főutcát lezártak.
Nyáron a német hatóságok - a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) és a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) - ismeretlen személyek által feladott "nem hagyományos gyújtószerkezetekre" figyelmeztették a légiközlekedési és logisztikai vállalatokat. A figyelmeztetést azt követően adták ki, hogy júliusban a DHL lipcsei logisztikai központjában kigyulladt egy balti államokból érkezett csomag, amelyben a hírek szerint gyújtószerkezetet volt.
Forrás: MTI

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban