
27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló
A brit királyi haditengerészet csütörtök délutáni ismertetése szerint a baleset előző nap történt Dorset megye partjainál, ahol a Merlin Mk4 típusú helikopter éjszakai repülési gyakorlaton vett részt egy másik, azonos típusú helikopterrel együtt. A gép, amelyen háromtagú személyzet tartózkodott, a Queen Elizabeth repülőgéphordozó kötelékébe tartozott.
A személyzet másik két tagját a parti őrség közreműködésével kimentették és kórházba szállították, de a csütörtöki tájékoztatás szerint egyikük sem sérült meg súlyosabban - fogalmazott az MTI.
A haditengerészet bejelentette, hogy teljes körű vizsgálatot indított a baleset okának kiderítésére.
A Merlin helikoptereket elsődlegesen tengeralattjárók elleni műveletekre fejlesztették ki, de alkalmasak kutató-mentő feladatokra, teher- és csapatszállításra, valamint tengeri járőrözésre is.

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló