
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
Bipin Rawat tábornok és társai egy egyetemre tartottak, ahol a diákoknak tartott volna előadást a védelmi minisztérium munkájáról. Szerdán kora délután érkeztek először hírek a tragikus balesetről. Egy óra körül az indiai légierő egy közleményben közölte, hogy a védelmi miniszter, a felesége, és rajtuk kívül tizenegyen meghaltak a tragédiában. Az egyetlen túlélőt jelenleg sérülésekkel egy katonai kórházban ápolják, állapotáról nincs hír.
Az eset tíz kilométerre a leszállóhelytől történt. Összesen kevesebb mint száz kilométert repültek volna. Korábbi értesülések még arról szóltak, hogy három embert szállítottak kórházba a helyszínről.
Ugyan a helikopter egy relatív biztonságos modell volt, az indiai légierő flottája egyre elavultabb, ez több balesetet is okozott már az elmúlt években. 2017-ben hét katona halt meg egy próbarepülés során, egy évvel azelőtt pedig egyből felszállás után zuhant le egy helikopter. – Írja a BBC
Címlapfotó: twitter.com/ANI

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló