Levideózták a rendőrök hármas szerelmi légyottját

Óriási felháborodást keltett a városban a kiszivárogtatott pornográf videó a rendőrök édes hármasáról.

Kínos szexbotrányba keveredett 3 rendőr a skóciai Argyll városában. A három rendőrkolléga, mint kiderült, meglehetősen összeszokott csapat, és nem csak a munkában, de a magánéletben is igen jól működnek együtt. Legalábbis a róluk titkon készült szexvideó ezt bizonyítja.

A trió egy második emeleti lakásban rendezett szerelmi tivornyát, amit ismeretlenek lefilmeztek, majd a felvételt a világhálón kiszivárogtatták.

A kicsi és egyébként csendes város lakóit nagyon megbotránkoztatták a történtek, a városban ugyanis mindenki ismeri az érintett egyenruhásokat. Az ügy meglehetősen kínos nem csupán a számukra, de az egész rendőrség számára.

A rendőrség szóvivője megerősítette, hogy valóban terjed az interneten egy, a rendőreikről mobiltelefonnal készített pornográf felvétel. Az ügyben vizsgálatot indítottak – írta meg a The Sun.

2021. november 25. 09:42
Brutális fotó érkezett, halálos baleset történt Szentkirálynál
Frontálisan összeütközött két személyautó a 4623-as úton, a Bács-Kiskun vármegyei Szentkirály közelében, a baleset k...
Borzasztó, ami az egyik kecskeméti iskolában történt
Kegyetlen tettükre fény derült.
Újabb pedofil-botrány, diákokat molesztált egy hittantanár
Nem ez az első eset, hogy gyanúba keveredik. A férfit korábban már kirúgták egy másik iskolából, de csendben áthelye...
Emberrablás történt Monoron, kocsiba tuszkoltak egy tehetetlen nőt
Borzalmas pillanatokat kellett átélnie.
Zacher Gábor üzent
Megdöbbentő kijelentést tett a droghasználat kapcsán.
Szijjártó: nagy szükség van most a patrióta erők összefogására
Aggodalomra ad okot, hogy a patrióta pártokat súlyos támadások érik, néha már csak azért is, mert megnyerik a nemzet...
Menczer: Donald Trump egy hónap alatt elérhető közelségbe hozta a békét
Donald Trump egy hónap alatt elérhető közelségbe hozta a békét - írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerdán...
Videóra vette egy férfi, amint megerőszakolja saját lányát Nyíregyházán
A telefon azonban a gyerek kezébe került, aki a felvételt továbbította az anyjának. Az asszony azonnal feljelentést ...
Kisfiú és nagymamája sérült meg Kiskunfélegyházánál
Egy négy éves kisfiú és nagymamája sérült meg, miután összeütköztek egy másik autóval kedden Kiskunfélegyháza közelé...
Halálos gázolás Mátészalkánál, kiderült, miért nem vették észre a biciklist
Halálos baleset történt kedden este Mátészalka és Opályi között is.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.