
Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince
A megdöbbentő eset egy marylandi főiskolán történt az Amerikai Egyesült Államokban, amikor egy oktató arra kérte az óráján ülő diáklányokat, hogy vetkőzzenek le – írta meg a Mirror pénteken.
A férfi ragaszkodott ahhoz, hogy a lányok levegyék a blúzaikat, hogy egy „orvosi bemutató” miatt megvizsgálhassa a melleiket.
A tanár összesen 11 tinilányt zaklatott szexuálisan, így az ügy kirobbanásakor az Egyesült Államok Oktatási Minisztériumának Polgári Jogok Hivatala (OCR) is közbeavatkozott.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A vizsgálatok során megállapították, hogy a professzor viselkedése elfogadhatatlan volt, így eljárást indítottak ellene.
Azonnali hatállyal kirúgták a munkahelyéről, majd az ügyet átadták a hatóságoknak.
A nyomozók még vizsgálják az esetet.

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval

Zelenszkij dátumot követel Ukrajna csatlakozására, 2027-et

Meztelen férfi lopott el egy mentőautót, haldokló beteggel száguldott

Ukrán képviselő azt követeli, hogy Ukrajna törvényileg tiltsa be az orosz olaj szállítását a Barátság vezetéken keresztül

Európai Néppárt továbbra is teljes mellszélességgel állnak az ukránok mellett

Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket