
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
Kizuhant a harmadik emeletről egy egyéves gyerek péntek délután a németországi Darmstadtben, a babát végül egy éppen arra sétáló járókelő mentette meg – közölte a helyi rendőrség szóvivője vasárnap a Frankfurter Rundschau megkeresésére.
Egy szemtanú szerint a kisgyerek a lakás nyitott ablakában játszott, kintről pedig többször szóltak neki, hogy menjen be, mert le fog esni.
Amikor a gyerek tényleg lezuhant, egy járókelő a levegőben elkapta, így könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A gyereket 29 éves anyja mindettől függetlenül kórházba szállította, nagyobbik fia azonban nem tartott velük.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Alig néhány órával később viszont újabb súlyos hírt kapott az édesanya, ugyanis amíg a kicsivel a kórházban volt, a lakásukban feltehetően egy odaégett étel miatt tűz keletkezett. A portál információi szerint a tűzoltóknak sikerült megfékeznie a lángokat, a hétéves gyereket pedig elővigyázatosságból szintén kórházba szállították.

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják