Levágta egy bicikliző nő fejét egy repülő szárnya

A helyieket sokkolta a látvány, volt, aki végignézte ahogy a gép szárnya levágta egy arra bicikliző nő fejét. Egy másik áldozatot a farokrész sebesített meg halálosan, egy taxisofőr pedig halálra égett.

Darabjaira hullott és sűrű fekete füsttel égett egy kisrepülőgép, azután, hogy egy lakóövezetbe csapódott Kenyában, Malindi városában.

A helyszínt a baleset után pillanatok alatt ellepték a bámészkodók, a füstöt ugyanis egészen messzire is látni lehetett. Sokkolta őket a látvány.

Úton voltunk Malindi felé, amikor láttuk, hogy a repülőgép lezuhan. A szárnya leütött egy nőt a kerékpárjáról, egyszerűen levágta a fejét

– mondta egy szemtanú.

A gépen hárman utaztak, gyakorlórepülést hajtottak végre amikor a tragikus baleset történt. Szinte csoda, de mindannyian túlélték a balesetet. A zuhanás közben a géppel azonban ártatlan arra járó embereket gázoltak el. Úgy tudni egy nőt a gép szárnya, míg egy másik embert a repülő farokrésze sebesített meg halálosan, egy taxisofőr pedig halálra égett a jármű közelében.

A bámészkodók csak távolról figyelték a holttesteket, nem mertek közelebb menni a lángoló géphez a hatóság kiérkezéséig. A sérült utasokat később kórházba szállították súlyos sérülésekkel. Úgy tudni a pilótáknak volt annyi lélekjelenléte, hogy kiugorjanak a gépből.

A helyszínre nagy erővel vonultak ki a tűzoltók is. Hatalmas a kár, gép ugyanis egy új szállodára zuhant, közvetlenül annak a nyitása előtt. A légi katasztrófa után most fokozott óvatosságra intették az embereket.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, ezért szalaggal zárták le a környéket. A helyszínelés idején óriási dugó alakult ki a helyi autópályán, így órákra megbénult a forgalom.

2025. január 12. 11:51
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Pörög a fogyókúrás injekciók fekete piaca. Ami ilyen sokakat érdekel, azt kvázi azonnal illegálisan is terjeszteni k...
family
Hatalmas bulira készülnek Tiszakécskén, vasárnap érkezik ugyanis a Zeneexpressz a Dél-Alföldre. A Szerencsekoncertek...
Kötélpálya, csúszda és fitneszpark is van azon az új játszótéren, amit szombaton adtak át Budakeszin a családoknak. ...
Békés vonulással álltak ki a családi értékek mellett Pécsett ahol a tiltás ellenére is megtartották a Pride felvonul...
A Tisza Párt elnöke nem először lépett föl agresszívan az állami szervekkel szemben, de számos alkalommal a róla tud...