
Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi
Brutális horrorra akadt csütörtökön egy kislány az amerikai New Yorkban, aki az iskolába tartva levágott emberi maradványokra, fejekre és más testrészekre bukkant egy helyi parkban – írta meg a Mirror.
A rendőrség négy gyanúsítottat tartóztatott le az üggyel kapcsolatban. Úgy vélik, hogy a 44 éves Steven Brown, a 38 éves Jeffrey Mackey, a 40 éves Amanda Wallace és a 33 éves Alexis Nieves végeztek az áldozatokkal és ők is rejtették el azokat.
A nyomozók vizsgálatai alapján a fent említett négy gyanúsított közül hárman korábban lakótársak voltak, így február 27. és március 6. között közösen követhették el a bűncselekményeket.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A végtagoktól megszabadultak, a holttestek egyéb részeit pedig az általuk bérelt lakás mosdójában tüntették el. A maradványokat lehúzták a wc-n és legyömöszölték a lefolyón.
Egyelőre nyomkövetővel vannak háziőrizetben, hetente egyszer ellenőrzik őket az egyenruhások, illetve az útleveleiket is lefoglalták.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van, azóta ugyanis újabb megcsonkolt végtagokra bukkantak ugyanazon a helyszínen.

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban