
Orbán Viktor: az olajszállításokat haladéktalanul meg kell indítani!
Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére közölte, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró elrendelte
a minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsított alpolgármester 30 napos letartóztatását,
továbbá annak az önkormányzati cégvezetőnek a letartóztatását is, akit a bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetésével gyanúsítanak. A végzés nem végleges.
A Központi Nyomozó Főügyészség kedden gyanúsítottként hallgatta ki az alpolgármestert, valamint egy önkormányzati cégnek a vezetőjét is.
A gyanúsítás szerint egy férfi – két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

Fotó: Óbuda.hu
A reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A színlelt szerződésekben szereplő szolgáltatást a valóságban nem teljesítették.
A nyomozó ügyészség a napokban kihallgatott öt emberrel szemben vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének gyanúját közölte, melyet az alpolgármester tettesként, a többi gyanúsított – akik a „strómancégek” ügyvezetői voltak – bűnsegédként követett el.
Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és letartóztatta az alpolgármestert és az önkormányzati cég vezetőjét.

Orbán Viktor: az olajszállításokat haladéktalanul meg kell indítani!

Orbán Balázs: Meg kell védeni Magyarország energiaellátását, nem hajtunk fejet az ukrán zsarolás előtt

Itt a leleplezés: Ilyen közvélemény-kutatási csalásra a rendszerváltás óta nem volt példa

Gulyás Gergely Gödről: a szabályokat mindenkinek be kell tartani és mindenkivel be kell tartatni

Szijjártó Péter: az ukránok bevallották, hogy politikai okokból nem indítják újra a kőolajszállítást

Lázár János felszólítja Magyar Pétert: nyissák meg újra Zelenszkijjel a Barátság kőolajvezetéket!

Gulyás Gergely: ha Ukrajna tartósan zárva tartja a Barátság kőolajvezetéket, az brutális benzinár-drágulást hoz

További erősödés és rekordjavítás a lakosság gazdasági konjunktúraérzetében

Orbán Viktor: A nemzeti petícióval üzenjük meg Brüsszelnek, hogy nem fizetünk - Videó

Nagy leleplezést ígér Deák Dániel

Ukrán elemző szerint Zelenszkij zsarolása geopolitika

Vállalhatatlan hangnemben sértegette a magyar miniszterelnököt egy ukrán politológus