
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Letartóztatták Kiss Lászlót, a főváros harmadik kerületének polgármesterét a kerületet érintő korrupciós ügy miatt – értesült a 24.hu a DK-s politikus védőjétől, Zamecsnik Pétertől.
Az ügyvéd a portálnak elárulta: 30 napra rendelték el a kényszerintézkedést a polgármester ellen, ám a döntés nem jogerős, az ellen az ügyészség, és ő is fellebbezett. Mint mondta, a Fővárosi Törvényszék az ügyészség két indoka közül az egyiket találta megalapozottnak, mégpedig a büntetőeljárás sikerének veszélyeztetése, mint minden korrupciós ügyben.
Ahogy korábban a Mandiner is beszámolt róla, a nyomozó főügyészség szerdán összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen – köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében, valamint több önkormányzati cégnél – végzett kutatást és lefoglalást. A főügyészség öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként.
A szerdán kihallgatott gyanúsítottak között van Kiss László III. kerületi polgármester, egy önkormányzati vezető, valamint a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottja, akik jelenleg őrizetben vannak és a letartóztatásuk elrendelését indítványozza az ügyészség.

Fotó: Dobrev Klára hivatalos Facebook-oldala
Mivel vádolják az óbudai polgármestert?
Azóta az is kiderült, mi a vád Kiss Lászlóval szemben. A polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint, Kiss László a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.
A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el.
A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség.
Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője. A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság 2024. október 20-ig hosszabbította meg.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár