
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Egy amszterdami bíróság februárban, a távollétében ítélte el a Szpartak Moszkvát erősítő szélsőt, akit Dubajban fogtak el a holland hatóságok kérésére. A kiadatási eljárás már megkezdődött.
Az ítélet szerint a 32 éves játékos 2020 januárjában 1360 kilogramm, tengerisó-szállítmányba rejtett brazíliai kokain becsempészésében vett részt az antwerpeni kikötőben. A bűncselekményben ugyancsak érintett unokatestvére szintén hat évet kapott.
Promes nem jelent meg és nem tett vallomást a tárgyalás során, de ügyvédjén keresztül ártatlannak mondta magát. Tavaly egy ízben testi sértés miatt is elítélték - akkor az unokatestvérét szúrta lábon -, de megfellebbezte a döntést.
A támadó korábban megfordult a Twente, a Sevilla és az Ajax csapatában is.
MTI

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni