
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
Az ügyészség nem szolgált további információkkal az ügyről, de az AFP francia hírügynökség az Actu 17 és az RTL hírportálra hívatkozva azt írta, hogy a párizsi rendőrök irányította akció során több más személyt is őrizetbe vettek. A hírportálok szerint a letartóztatások azzal a tervezett rablótámadással állnak összefüggésben, amelyet Ferrara és társai egy Németországban található olyan megerősített páncélkamra ellen terveztek végrehajtani, amelyben több bank készpénztartalékát őrzik.
Az 52 éves dél-olaszországi születésű Antonio Ferrarát - aki a franciaországi Choisy-le-Roi-ban telepedett le és élt családjával - azután kezdték el a "szökések királyaként" emlegetni Franciaországban, hogy a többszörös visszaesőként nyilvántartott férfi két francia börtönből is sikeresen megszökött. 1998-ban a Párizs melletti Fleury-Mérogis börtönből kórházbaszállítás közben szökött el, majd bujkált sikeresen négy évvel későbbi letartóztatásáig. Ismét börtönbe került, majd büntetése letöltése után 2022 júliusában szabadult a Párizs közelében található Réau börtönből.
Nem sokkal később, egy újabb bűncselekmény elkövetése miatt elítélték és a szintén Párizs közelében található Fresnes börtönébe zárták, ahonnan 2003. március 12-én sikerült megszöknie annak köszönhetően, hogy rendőrnek álcázott bűntársai rakétavetőkkel támadták meg a létesítményt. Négy hónappal később azonban újra elfogták.
Forrás: MTI

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe