
XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Gina Ayson, a város polgári védelmének vezetője azt mondta, a hamvazószerda alkalmából tartott misén körülbelül négyszázan lehettek.
A város polgármestere, Arthur Robes elrendelte a templom bezárását és a szerkezet vizsgálatát - tette hozzá Ayson.
Elmondta azt is, hogy a tragédia halálos áldozata egy 80 éves asszony, aki a kórházban vesztette életét.
A katasztrófavédelem szerint a balesetet vélhetően az okozta, hogy túl sok ember zsúfolódott össze a karzaton.
Forrás: MTI

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság