
Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó
A tilalom tervét először pénteken délelőtt közölték különböző médiumok, a FIFA pedig délután hivatalosan is bejelentette a korlátozás tényét.
"A rendező ország illetékesei és a FIFA közötti megbeszélés eredményeként az a döntés született, hogy az alkoholos italok árusítását a szurkolói zónákra és egyéb, a szurkolók körében népszerű célállomásokra, valamint engedéllyel rendelkező helyszínekre koncentráljuk, a stadionok területéről viszont kivonjuk a sörárusító pontokat" - áll a futballszövetség közleményében.

A fotó illusztráció (FIFA Media/Twitter)
A tilalom ugyanakkor nem teljes, mivel pezsgőt, bort, whiskeyt és egyéb alkoholos italokat felszolgálnak majd a stadionok luxusvendéglátó területein. Az arénák más részein eredetileg is csak sört árusítottak volna.
A labdarúgó vb-k történetében először lesz házigazda olyan ország, amelyben a muszlim vallásúak vannak döntő többségben, és ahol szigorúan ellenőrzik az alkoholfogyasztást.
Katarban csak nagyon kevés bárban, étteremben vagy hotelben lehet alkoholhoz jutni, csak azok a 21 évesnél idősebb külföldiek vásárolhatják meg boltban, akiknek van tartózkodási engedélyük.
A FIFA egyik főszponzora a Budweiser sört gyártó cég, amely még nem reagált a bejelentésre.
Forrás: MTI

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását