
Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek
Az Európai Unió 160 személlyel szemben vezet be szankciókat, köztük az Orosz Föderációs Tanács tagjai és az oligarchák ellen – közölte szerdán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
"Tovább szigorítjuk a szankciókat Oroszország Ukrajna elleni katonai agressziójára válaszul" - mondta von der Leyen a Twitteren.
A szankciók a tengeri navigációs technológia Oroszországba irányuló exportját is célozzák.
Ezenkívül az EU korlátozó intézkedéseket fog bevezetni a fehérorosz bankszektorra – tette hozzá az Európai Bizottság elnöke
Címlapfotó: Facebook/Európai Parlament

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán