
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Mintegy tíz méter magasból lezuhant és meghalt egy férfi, miután menekülni próbált egy ötödik emeleti lakásból kedden Temesváron – számolt be a román Antena3.ro.
A Srí Lanka-i illetőségű áldozatot és társát egy társasházi lakásban tartotta fogva két pakisztáni férfi. A hatóságok szerint a pakisztániaknak kellett volna a Srí Lanka-iakat a határig eljuttatni, hogy aztán a migránsok Nyugat-Európa felé vehessék az irányt. Közben azonban valamilyen félreértés alakult ki közöttük, ezért foglyul ejtették a bevándorlókat.
Mikor a két fogoly magára maradt a lakásban, elhatározták, hogy megszöknek. Az ágyneműjükből kötelet kreáltak maguknak, majd az ablakon kimászva megpróbáltak rajta leereszkedni.
Az anyag azonban nem bírta el a súlyt, egyikük az épület előtti betonra zuhant, és a helyszínen belehalt sérüléseibe. Társának a hírek szerint nem esett baja.
A rendőrség nyomozni kezdett az ügyben, és rövid időn belül őrizetbe vették a két pakisztáni állampolgárt, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott