
Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó
"Világossá vált, hogy többé nem élvezem a kollégáim egységes támogatását, amely márpedig elengedhetetlen a céljaink megvalósulásához vezető úton" - fogalmazott lemondólevelében Adam Price. Mint írta, már a múlt hónapban, a jelentés kézhezvételekor úgy érezte, hogy erkölcsi kötelessége lemondani, de pár kollégája akkor úgy vélekedett, hogy ez haszontalan módon elterelné a figyelmet. A szociáldemokrata és függetlenségpárti Plaid Cymru közleményében tudatta, hogy Llyr Gruffydd lett a párt ideiglenes vezetője. Gruffydd kinevezését a tervek szerint szombaton ratifikálják, az állandó vezető kijelöléséről szóló menetrendet pedig "a legkorábbi adandó alkalommal nyilvánosságra hozzák".
A jelentés szerint a pártban "nem sikerült érvényesíteni a szexuális zaklatással szembeni zéró tolerancia elvét", és a Plaid Cymru munkatársai és választott képviselői is szexuális és munkahelyi zaklatásról, valamint diszkriminációról számoltak be. Price szerint ez nem összeegyeztethető "azzal a független Walesszel, amelyet győzelemre szeretnénk juttatni".
Adam Price 2018 óta töltötte be a függetlenséget támogató párt vezetői tisztségét. A Plaid Cymru a harmadik legtöbb mandátummal rendelkezik a Cardiffben ülésező, walesi parlamentben, emellett három képviselője van az Egyesült Királyság londoni képviselőházában. A walesi parlamentben jelenleg a brit Munkáspárt rendelkezik többséggel - közölte az MTI.

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj