
Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták
Nem volt feszültségektől mentes a Jobbik országos elnökségének keddi ülése. A lap információi szerint a nemrég tisztújításon átesett párt felső vezetésében most újra többségbe kerültek az elégedetlenkedők. Az elnökség egy része megelégelte, hogy a botrányos választási eredmény után mit sem változott a párt egyszemélyes vezetési rendszere, ezalatt nem is Jakab Pétert elnöki tevékenységét, hanem Molnár Enikő kabinetfőnök befolyását értik. A jelek szerint Molnár Enikő a mindenkori elnökség megkerülésével hoz egyszemélyi döntéseket, melyekről a pártvezetés tagjait csak utólag értesítik. A keddi elnökségi ülésen már az elégedetlenek kerültek többségbe, és egy olyan működési szabályzat életbe léptetését javasolták, amelynek értelmében az elnökségi üléseken nem lehet jelen sem Molnár Enikő, sem pedig Németh Zsolt informatikai vezető, akit Szabó Gábor választmányi elnök jobbkezeként tartanak számon.

Fotó: Ripost
Az indulatok akkor eszkalálódtak, amikor Jakab Péter a lemondásával igyekezett megzsarolni a teljes elnökséget. A zsarolás nem idegen módszer sem Jakab Pétertől, sem Molnár Enikőtől. A Jobbik tíz országgyűlési képviselője közül két személy visszalépése várható azzal a céllal, hogy mandátumukat mások átvegyék. Jakab Péter és kabinetfőnöke a mai napig azzal próbálnak párton belüli szövetségeseket szerezni, hogy az általuk pufferhelyeknek nevezett mandátumok betöltését ígérgetik egyes jobbikosoknak. Minden jel szerint azonban a türelem fogy, az aljas módszereket sokan már megelégelték, nemcsak a párt alsóbb szintjein hanem már az elnökség soraiban is.
Címlapfotó: MTI / Mónus Márton

Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták

Szentkirályi válaszokra vár Karácsonyéktól, szerinte szabadrablás folyik a Városházán

Bulgária, Szerbia és Románia pánikban, mindenképp el akarják kerülni az amerikai szankciók negatív hatását

A kormány 100 milliárd forinttal megfejeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

Menczer Tamás alaposan kiosztotta a budapesti ukrán nagykövetet

Orbán Viktor mérföldkőről beszél: egymillióan már nemet mondtak a brüsszeli ámokfutásra

Szeptemberben 123 ezren érvényesítették a csed, a gyed és az örökbefogadási díj kedvezményét

Az amerikai külügyminiszter Paks II-ről pozitívan nyilatkozott

Az Euronews is elismeri, Magyarországon a legolcsóbb az áram és a gáz az EU-ban

Orbán Viktort példaképnek tartják Bulgáriában

Hankó Balázs: A csok plusz lakáshitelt a jövőben a 41 éves kor feletti várandósok is igényelhetik

Bajban Románia és Bulgária az amerikai szankciók miatt