
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
"Ma 1 óra 30 perckor a Lavrszkaja utcán, az ukrán főváros Pecserszkij kerületében vita alakult ki K. K., az ukrán hadsereg egyik katonája és két másik katona között, amelynek során K.K. Kalasnyikov típusú támadófegyverével lelőtte a két katonát. Az áldozatok a helyszínen meghaltak" - írta a lap.
A híradás szerint az elkövető tettét követően elmenekült és megpróbált elrejtőzni, de két órával később őrizetbe vették. Az előzetes adatok szerint a feltételezett tettes részeg volt.
A Sztrana írása szerint kettős gyilkosság miatt büntetőeljárás indult a katona ellen, aki 15 évig terjedő börtönbüntetést kaphat.
Forrás: MTI

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban