
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A dél-karolinai jogász saját kérésre maga is a tanúk padjára ült, azt remélve, hogy sikerül meggyőznie az esküdteket ártatlanságáról a gyilkosságokban. Védője és az ügyész napokon keresztül tett fel számára keresztkérdéseket. Vallomásában elismerte, hogy nem mondott igazat a nyomozás során a rendőrségnek tartózkodási helyével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése idején, amit gyógyszerfüggősége okozta mentális zavarral magyarázott. A vallomásában azt is beismerte, hogy ügyvédként 9 millió dollárt csalt ki ügyfeleitől, illetve sikkasztott el a családi ügyvédi cégnél, ugyanakkor a gyilkosságok elkövetését tagadta.
Az ügyész érvelése szerint Murdaugh a gyilkosságokkal anyagi problémáiról akarta elterelni a figyelmet.
A hat hetes tárgyalássorozatot rendkívüli érdeklődés kísérte az Egyesült Államokban. Alex Murdaugh tanúvallomását egyes televíziócsatornák élő adásban közvetítették több napon keresztül, ami bepillantást engedett a védelem és vád jogi taktikájába.
A tárgyalások során további 76 tanút hallgattak meg a védelem és vád indítványára és több száz bizonyítékot tártak az esküdtek elé. Az esküdtszék az ügy összetettsége és a közvetlen bizonyítékok hiányának ellenére gyorsan egyetértésre jutott, a záróbeszédeket követően alig 3 órával később kimondta Alex Murdaugh bűnösségét.
A dél-karolinai bíró helyi idő szerint péntek délelőttre tűzte ki az ítélethozatalt. Az 54 éves Alex Murdaughra a két gyilkosság elkövetéséért 60 év börtönbüntetés szabható ki feltételes szabadlábra helyezés esélye nélkül.
A kettős gyilkosság 2021. június 7-én a Murdaugh-család birtokán történt, a feleséget Maggie Mardaugh-t és Alex Murdaugh egyik fiát, Paul Murdaugh-t lelőtték.
MTI

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire