
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A 28 éves Austin Lee Edwards korábban a virginiai állami rendőrségénél és a Washington megyei seriff hivatalánál is dolgozott, de hivatásának teljesen ellenszegülve szörnyű tettet vitt véghez.
Múlt pénteken egy kigyulladt kaliforniai házban három holttestet találtak, és mint kiderült, a gyilkosságokért Edwards a felelős, aki szánt szándékkal végezte ki a családot, köztük a 69 éves Mark Wineket és feleségét, a 65 éves Sharie-t, valamint lányukat, a 38 éves Brooke Wineket. A család legfiatalabb tagját, a még tinédzser korban lévő lányt - aki után jó ideig kémkedett - azonban életben hagyta, majd elrabolta.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A nyomozók tájékoztatása szerint Edwards az interneten ismerkedett meg a lánnyal, de valaki másnak adta ki magát, így jutott hozzá a kamasz személyes adataihoz.
A tűzoltókat értesítő szomszédok látták a fiatal lányt vonakodva beszállni egy nála idősebb férfi autójába, a rendőrség pedig hamar elfogta a gyilkost. A gyászoló tinédzsert egy szociális otthonban helyezték el, a gyilkosságok ügyében pedig az illetékes hatóságok nyomozást indítottak - írta meg a CrimeOnline.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott