
Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá
Vasárnap tartóztatták le azt a férfit, aki lelőtte két családtagját az amerikai Texas államban, mert azt gyanította, hogy valami boszorkányságot követtek el ellene - írta meg a Metro csütörtökön.
A 27 éves menyasszonyát és 17 éves testvérét több találat is érte, egyiküket hatszor is meglőtte.
A 23 éves Wilman Sandoval először a konyhában főző kedvesét sebesítette meg, majd utána a nőn segíteni akaró fiatalt.
A mentőket és a rendőrséget egy harmadik családtag értesítette, aki ugyan szemtanúja volt a lövöldözésnek, szerencsére mégsem sérült meg.
Az eldurrant agyú férfi vigyorogva fogadta a rendőröket, sőt, még a kapitányságon készült képén is megvillantotta gúnyos mosolyát.

Fotó: Harris megyei seriff hivatala
Az áldozatokat súlyos sérülésekkel és óriási vérveszteséggel szállították kórházba, válságos állapotban.
Az előzetes vizsgálatok alapján életben maradnak.
Wilman-t súlyos testi sértéssel és gyilkossági kísérlettel vádolják, pénteken áll bíróság elé.
Az egyelőre nem tisztázott, hogy küzd-e bármilyen mentális betegséggel.
Ennek kizárására orvosi vizsgálatot rendeltek el.

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó