
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Bestiális kegyetlenséggel végzett áldozataival egy farmer a dél-afrikai Limpopo tartományban. A rendőrség azt követően kezdett el nyomozni, hogy augusztus 17-én nyoma veszett egy 45 éves fekete bőrű nőnek a birtokon tett látogatásakor – írta a New York Post.
Végül a hatóságok a disznóólban találtak rá a bomló holttestekre, ahol a maradványokat a jószágokkal etették meg. Kiderült, hogy az eltűntet egy 35 éves nő és egyikük férje is elkísérte. A csapat azért ment a gazdához, hogy a nála lerakott lejárt szavatosságú élelmiszereket megmentse.
A két nő és a 47 éves külföldi állampolgárságú férfi is lőtt sérüléseket szenvedett, egyedül utóbbi élte túl a támadást, őt kórházba szállították.
A 60 éves Zachariah Olivier, valamint 45 és 19 éves munkásai ellen emberölés gyanúja miatt indult eljárás. Pénteken kellett megjelenniük a mankwengi bíróságon, amely előtt tömegek tüntettek azért, hogy az elkövetőket óvadék ellenében se helyezzék szabadlábra.
A tárgyalást szeptember 10-ére halasztották. Indítékuk továbbra is ismeretlen.
Az élet elleni bűncselekmények egészen riasztó méreteket öltöttek a Dél-afrikai Köztársaságban. A pénteken nyilvánosságra hozott rendőrségi adatok szerint csak idén április és június között 6200 embert öltek meg, ami ráadásul 0,5 százalékos javulást jelent az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest.

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit