
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Szerdán este a 19 éves fiú és 16 éves testvére, akik a New Jersey-i Bayonne középiskola diákjai voltak, úszni indultak az intézmény medencéjébe, amikor fél 8 körül az ottlévő három vízimentő észrevette, nagy baj van. Azonnal a vízbe ugrottak és a partra húzták a testvérpárt, elkezdték újraéleszteni őket, mindeközben pedig valaki tárcsázta a segélyhívót. A mentők hamar a helyszínre értek, de ennek ellenére a fiatalok életét már nem sikerült megmenteni.
A Bayonne-i Rendőrkapitányság nyomozást folytat az ügyben, a helyi közösség pedig megemlékezést szervez a tragikus hirtelenséggel és túl fiatalon eltávozó fiúknak, valamint mindenben igyekeznek segíteni a gyászoló családnak is – írta meg a New York Post.
Kapcsolódó tartalom:
Megrázó felvétel: Stábunk előtt bukkant fel a Balatonba fulladt fiú holtteste
A címlapfotó illusztráció

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban