
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
Megrázó jelenet játszódott le kedden délután a müncheni főpályaudvarnál lévő gyorsvasúti megállóban – számolt be a Bild.
A várakozók kétségbeesetten integettek az érkező járat vezetőjének, hogy lassítson, mert egy babakocsi volt a sínen. A mozdonyvezető azonnal vészfékezni kezdett, de már nem tudott megállni. Elütötte a babakocsit, amiben szerencsére gyerek nem volt.
Az eszköz egy 65 éves asszonyé volt, aki két unokájával várta a vonatot. A rendőrség közlése szerint a nagymama rövid időre őrizetlenül hagyta a négykerekűt, ekkor gurulhatott be üresen a vágányra.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják