Légicsapás ért egy iskola épületét, többen életüket vesztették

Legkevesebb 12 ember meghalt és többen megsebesültek a Gázai övezet északi részén, Gázaváros egyik nyugati negyedében található al-Sati menekülttáborban csütörtökön, amikor izraeli légicsapás ért egy menedékként használt iskolaépületet - közölte a helyi polgári védelem.

Hozzátették, hogy a hajnal óta egyre intenzívebb légicsapások hatására menekülthullám indult el a táborból, amelyben a szervezet szóvivője szerint hajnal óta összesen 27-en vesztették életüket a támadásokban.

A Reuters hírügynökség egy neve elhallgatását kérő szemtanút idézve azt írta, hogy "a táborba egy másik táborból, a dzsabalíjaiból egy hónappal ezelőtt menekült el sok ember egy izraeli harckocsitámadás elől. Előtte az izraeli hadsereg felszólította a táborlakókat, hogy költözzenek el onnan, majd a menekülőkre is lőttek a harckocsikból".

Helyi lakosok közlése szerint az övezet északi részében október 5-én elindított izraeli szárazföldi támadás kezdete óta Dzsabalíjába, a szomszédos Bét-Hanúnba, valamint Bét-Lahijába sem érkezhetett segélyszállítmány; ezt palesztin tisztségviselők úgy értékelik, hogy Izrael "etnikai tisztogatást" folytat a területen - írta az MTI. 


Az izraeli hadsereg (IDF) cáfolta, hogy akadályozná a segélyek célba jutását. A szerdán elindított újabb offenzívát azzal indokolta, hogy a Hamász Dzsbalíjában és Bét Lahijában összegyűlt és rejtőzködő fegyvereseit akarja felszámolni, és elejét venni a Gázavárosból indított rakétatámadásoknak. Ezeken a helyeken az elmúlt 24 órában a Hamász palesztin iszlamista szervezet ötven emberét ölték meg.

Hozzátették, hogy sok palesztinnak segítettek elhagyni a hadműveleti területeket. Egyúttal cáfolták, hogy a harcok végeztével megtiltanák az észak-gázai lakosságnak a szálláshelyükre való visszatérést.

Közölték azt is, hogy az Egyesült Arab Emírségekből az izraeli Asdod kikötőjébe 300 segélyszállító kamion érkezett, amelyeket az északon található erezi, illetve a délen található Kerem Salom-i átkelőkön keresztül irányítanak majd tovább a Gázai övezetbe.

A helyi palesztin- és ENSZ-tisztségviselők viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy nincsenek már biztonságosnak tekinthető területek a Gázai övezetben, és 2,3 millió ember kényszerült úgy otthona elhagyására az utóbbi egy évben, hogy az övezetben valahol másutt kellett menedéket találnia. 

A Hamász irányította gázai egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint a háború tavaly októberi kitörése óta legkevesebb 43 469 palesztin halt meg az övezetben, és további 102 561 megsebesült. A minisztérium ezeknél az adatoknál nem tesz különbséget a Hamász fegyveresei és a civilek között.

2024. november 07. 22:00
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Halálos baleset történt csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rohodnál.
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Szörnyű tragédia történt csütörtökön Nyírmihálydinál.
Súlyos fejsérülést szenvedett, többször újra kellett éleszteni, kritikus állapotban vitték kórházba.
Meggyilkolták azt a kéthetes csecsemőt, akinek holttestére egy kukoricatáblában találtak rá Nagydorogon a minap. A r...