Lefejezett barátnője egy 47 éves férfit, édesanyja talált rá a megcsonkított holttestre

A szövevényes családban az áldozat barátnője igazából a menye volt.

Lefejezve talált rá édesanyja egy férfire még augusztus 7-én az amerikai Hendersonban, Las Vegas külvárosában. A 47 éves Johnathan Willette takaróba burkolt holttestére az otthonában, egy ágyon bukkantak, a feje azonban nem volt rajta, és a nyomozók máig nem találták meg – írta pénteken a Crime Online.

A hatóságok a férfi barátnőjét, a 45 éves Devyn Michaels-t gyanúsítják a bestiális kegyetlenség elkövetésével, ezért a napokban a rendőrség elfogta és letartóztatta.

Egészen különös, hogy míg a párnak két közös lánya volt, a nő állítólag szerelme felnőtt fiával házasodott össze. A fiú úgy magyarázta, ez nem egy tipikus házasság, mindössze azért volt rá szükség, hogy „segíthessen Devyn Michaels egészségügyi bajain”.

Az egyenruhások kihallgatták a feltételezett gyilkost, aki azt mondta, párja bántalmazta őt, valamint gyerekét is arra kényszerítette, hogy előtte zuhanyozzon.

Fotó: hendersoni rendőrség

A nő szerint élettársa megpróbálta szexre rávenni, ezért mikor az ágyban a hátát dörzsölte, fejbe vágta egy fabottal. Azt állítja, nem akarta megölni a férfit, csak annyira megütni, hogy kórházba kerüljön, hogy egy kis időre eltűnjön a gyerekek közeléből.

Ezután egy takarót terített párja holttestére, és a férfi anyjának azt mondta, csak részegen fekszik az ágyon, majd elhagyta a házat.

A nő ugyanakkor tagadja, hogy lefejezte volna barátját, de az áldozat édesanyja tudatta a rendőrséggel, hogy a konyhából hiányzik egy bárd.

2023. augusztus 19. 16:05
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...