
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Remek formában vannak a magyar olimpiai résztvevők, a keddi nap pedig igazi éremesőt hozott több sportágban.
A tokiói olimpia döntőinek a java magyar idő szerint hajnalban és reggel zajlik, amiről a TV2 műsorvezetői egyáltalán nem akartak lemaradni.
Az adásszünetekben Istenes László, Mádai Vivien és Szebeni István egy mobiltelefon segítségével követték a magyar eseményeket, és óriási szurkolással buzdították a hazai sportolókat távolról.
"Hajnal óta idegállapotban vagyunk! Hatalmas, síkképernyős plazmatévén nézzük az adás szüneteiben az olimpiát. Eddig kiszurkoltunk 1 aranyat, 2 ezüstöt és egy bronzot" - írta az Instagramra feltöltött képe mellé a Mokka műsorvezetője.
Két további érem már biztosan garantált, ugyanis birkózásban Lőrincz Viktor és Lőrincz Tamás is döntőbe jutott, hogy az aranyért szálljon küzdelembe. Sőt Lőrincz Tamás meg is nyerte az aranyérmet.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát