Újabb fényes érmeket szereztek a magyarok az olimpián

Parádés verseny után Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a tokiói olimpián. A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren. A vitorlázó Berecz Zsombor pedig ezüstérmes lett.

A kajak egyes 1000 méteren a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett.

Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen.

Kajak-kenuban most először indulhat egy nemzetből két egység is az adott számban, s a magyarok ezt remekül kihasználták.

A két kajakos egymás melletti pályáról kezdhette élete első ötkarikás A döntőjét, amely néhány perccel a tervezettnél később kezdődött el, mert az első rajtot visszalőtték.

Az öt éve tizedik, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz rögtön a start után kivált a mezőnyből a 2018-ban vb-győztes portugál Fernando Pimentával, Varga pedig az első 250 méteren az 5-6. helyen haladt. Féltvánál már Kopasz, a győriek 24 éves kajakosa vezetett, akit a célig már nem is tudott utolérni a mezőny, fölényes győzelmet aratva szerezte meg pályafutása első olimpiai bajnoki címét. Mögötte ugyanakkor óriási csata alakult ki, s a kiválóan hajrázó, ötkarikás újonc, 21 éves Varga Ádám mindenki mellett elment, a végén még az elfáradó Pimentát is megelőzte négy századmásodperccel, és a szoros befutó után övé lett az ezüstérem.

Ez a tokiói magyar küldöttség hetedik és nyolcadik érme, a mérleg most 3 arany, 3 ezüst és 2 bronz.

Eredmény:
férfi K-1, olimpiai bajnok:
--------------------------
KOPASZ BÁLINT (MAGYARORSZÁG) 3:20.643 p
2. VARGA ÁDÁM (MAGYARORSZÁG) 3:22.431
3. Fernando Pimenta (Portugália) 3:22.478

 

Bronzérmes a Kozák, Bodonyi duó női K-2 500 méteren

A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren. A szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba.

A keddi döntőt a K-1 200 méter után aratott diadalát követően második aranyát szerző új-zélandi Lisa Carrington és társa, Caitlin Regal nyerte a lengyel Karolina Naja és Anna Pulawska előtt.

Az új-zélandiak szinte kilőttek a rajtból, ötven méter után már fél hajós előnyre tettek szert, s ezt csak növelték a táv hátralévő részében. Egyik magyar páros sem kezdett igazán jól, de Kozákék féltávnál már a harmadik helyen haladtak, Csipesék hetedikként lapátoltak az ellenőrző pontnál. A hajrához közeledve látszott, hogy Carringtonékat ezúttal nem lehet beérni - végül egy hajóhosszal előbb értek a célba, mint a riválisok -, mögöttük azonban nagy csata alakult ki az érmekért. A lengyelek bírták a végét is, a friss Európa-bajnok Kozák és a szolnoki Bodonyi pedig a harmadik helyen ért be, közvetlenül a táv második felében javító honvédos duó, Csipes és Medveczky előtt.

A Ferencváros ötszörös ötkarikás bajnoka, a 34 éves Kozák ebben a számban címvédőként indult a japán fővárosban, az öt arany és egy ezüst után a mostani az első olimpiai bronzérme.

Ez a tokiói magyar küldöttség kilencedik dobogós helye, a mérleg most 3 arany, 3 ezüst és 3 bronz.

A kajak-kenu versenyek szerdán folytatódnak.

Eredmény:
női K-2 500 m, olimpiai bajnok:
-------------------------------
Lisa Carrinton, Caitlin Regal (Új-Zéland) 1:35.785
2. Karolina Naja, Anna Pulawska (Lengyelország) 1:36.753
3. KOZÁK DANUTA, BODONYI DÓRA (MAGYARORSZÁG) 1:36.867
4. CSIPES TAMARA, MEDVECZKY ERIKA (MAGYARORSZÁG) 1:37.114

A vitorlázó Berecz Zsombor ezüstérmes Tokióban

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor ezüstérmet nyert kedden. Ez a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja, az elsőt a Detre testvérek szerezték, akik az 1980-as, moszkvai játékokon a harmadik helyen végeztek Repülőhollandiban.

MTI/Fotók: MTI/Kovács Tamás

2021. augusztus 03. 05:58
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Bontószökevények koptatták a 3-as főutat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok készültek
A közútkezelő munkatársai a nyugtatóért nyúlhattak.
Késelés történt egy általános iskola közelében, két gyereket szállítottak kórházba
Az intézmény környékét lezárták.
Földönfutó lett belőlem!
Két lakásra fizetett be hat év alatt a 82 éves asszony. Most mégis az utcára kerülhet. Mindkét esetben csődbe ment é...
Ütött az óra!
Ütött az óra! Szerencsére még nem a mi óránk, hanem annak az ideje jött el, hogy cselekedni kell: kerülni kell - ha ...
Gyilkológépeket nevelnek belőlük
Arra születtek, hogy utolsó csepp vérig tartó harcukkal embereket szórakoztassanak és persze milliókkal gazdagítsák ...
Hogy belevágnánk még egyszer?
Öt héttel ezelőtt elindult egy kísérlet, ahol két vadidegen mondott igent egymásnak ország-világ előtt. Szinte minde...
Eldőlhet a keleti határvita: bejelentették, hogy négy település gazdát cserél
A határrendezés előfeltétele a békemegállapodásnak.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.