A vitorlázó Berecz Zsombor ezüstérmes Tokióban

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor ezüstérmet nyert kedden a tokiói olimpián. Ez a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja, az elsőt a Detre testvérek szerezték, akik az 1980-as, moszkvai játékokon a harmadik helyen végeztek Repülőhollandiban.

Az Enosima Jachtkikötőben - a fővárostól egyórányira fekvő üdülőhelyen - ideális időjárás mellett szállhattak vízre a hajósok. A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó tíz futam után a második helyen jutott be a dupla szorzós éremversenybe, ahol a legjobb tíz szerepelt. Berecz hátránya kilenc helyezési pont volt az éllovas és címvédő brit Giles Scott-tal szemben, előnye pedig két pont a harmadik spanyol Joan Cardona előtt.

A rajt előtti nagy helyezkedésből Scott jött ki a legrosszabbul, mivel átcsúszott a vonalon, így újra kellett rajtolnia. Ezt kihasználva Berecz, Cardona és a holland Nicholas Heiner elhúzott tőle. A nyitó szakaszban az ausztrál Jake Lilley vezetett, de ő nem szólhatott bele az érmek sorsába, mögötte a 35 éves magyar vitorlázó kezdett előnybe kerülni közvetlen vetélytársaival szemben. Ahogy szétrázódott a mezőny, az ausztrál és Berecz már tisztán vezetett, viszont Scott is felkapaszkodott az üldözők közé. A bójavételnél az új-zélandi Junior Josh jött fel harmadiknak, Cardona hatodik, Scott hetedik volt.

 

A következő szakaszban Berecz egy ideig átvette a vezetést, de a fordulónál megint Lilley volt az első. Scott egy helyet előrelépett, Cardona viszont visszaesett a kilencedikre. A magyar hajós továbbra is remek tempóban haladt, ismét az élre tört, ausztrál ellenfelével előzgették egymást. Az utolsó szakaszra Berecz megint másodikként fordult, Scott tartotta hatodik helyét, ami neki aranyat jelentett.

Berecz nagy hajrát nyitott, megnyerte a futamot, innentől csak brit ellenfelére kellett figyelnie. Scott bejött negyediknek, ami számára címvédést, egyben magyar ezüstöt és spanyol bronzot - Cardona hatodik lett - jelentett. A dobogósok a vízbe ugorva, majd egy vitorláson összeölelkezve ünnepeltek.

Ez volt a hetedik magyar futamgyőzelem az olimpiák történetében, a második, amelyet Berecz szerzett.

Berecz Zsombor negyedik olimpiáján szerepelt, Pekingben és Londonban még Laser Standardban indult, utána ült át a nagyobb fizikai kihívást jelentő Finndingibe. Rióban az utolsó futamban maradt le az éremversenyről, és a 12. helyen végzett.

Tokióban a négyszeres világbajnok brit Giles Scott folytatta a brit hegemóniát, a 2000-es sydneyi játékok óta más ország nem tudott olimpiát nyerni Finndingiben és a közeljövőben nem is fog. Ez volt ugyanis a hajóosztály - egyelőre - utolsó ötkarikás szereplése, mivel kikerült a 2024-es, párizsi játékok programjából.

férfiak, Finndingi, olimpiai bajnok:
--------------------------------------------
Giles Scott (Nagy-Britannia) 36 helyezési pont
2. BERECZ ZSOMBOR 39
3. Joan Mendez Cardona (Spanyolország) 51

MTI/Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Újabb fényes érmeket szereztek a magyarok az olimpián

2021. augusztus 03. 06:10
Ön fél a mesterséges intelligenciától? Most szavazhat
A FOBO, azaz a feleslegessé válástól való félelem egy évek óta létező jelenség, amit ma már gyakran használnak a mes...
Porig égett egy kamion az M1-esen, videó érkezett a pusztító lángokról
Több kilométeres torlódás alakult ki.
Meghalt egy fiatal Csehinél, lesújtó fotók érkeztek a helyszínről
Az autó lesodródott az útról és a fák közé csapódott.
Ágyékon talált a labda egy 11 éves gyereket, belehalt - Videóval
A kisfiú barátai előtt esett össze a pályán, akik az igyekezetük ellenére már nem tudták megmenteni.
Belehalt a hot dog evésbe egy 4 éves
Valóra vált minden szülő legnagyobb rémálma.
Frontrendszer érkezett
időjárás-jelentés, 2024. május 7., kedd
Nyüszítést hallottak egy parkoló kocsiból, potyautasra bukkantak a motortérben
Közel 2000 kilométert utazott a sofőr tudta nélkül.
Mangalica eperrel? Miért ne?
Mangalica eperrel. Rebarbara desszert. Hájas tészta szilvával, ahogy a nagymama szakácskönyvében le van írva. Tányér...
Miért vagy óriáscsecsemő?
Asztronautának öltözött Szabó Ádám, óriáscsecsemőként tündökölt Oszvald Marika. Felbolydult a Zsákbamacska stúdiója....
Szó szerint befürdött két rendőr, elakadt a homokban szolgálati kocsi - Videó
Megpróbáltatásaikon jól szórakoztak az arra járók.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.