
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Egy közép-magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben körletfelügyelőként dolgozó férfi 2024 nyarától illegális kapcsolatot tartott fenn olyanokkal, akik az intézetben szabadságvesztés büntetésüket töltötték.
A büntetés-végrehajtási őrmester a fogvatartottak megkeresése alapján vállalta, hogy hivatali kötelességét megszegve, készpénzért cserébe engedély nélkül nem tartható - a szokásosnál kisebb méretű - mobiltelefont, gyógyszereket és egyéb tárgyakat visz be nekik az intézetbe.
Később a férfi a fogvatartottak rokonaival egyeztetett a neki szánt vesztegetési pénz és az intézetbe tiltott módon bevinni tervezett tárgyak átvételéről - tették hozzá.

A körletfelügyelő október 11-én a megállapodásnak megfelelően 100 ezer forintot és egy csomagot vett át az egyik elítélt hozzátartozójától azzal a szándékkal, hogy a tiltott tárgyakat a szolgálata alatt a fogvatartottnak átadja.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indult ügyben az ügyészség a hét elején több helyszínt érintően összehangolt bűnügyi akciót tartott az NVSZ és a Készenléti Rendőrség közreműködésével. Az eredményes kutatás és lefoglalás után a nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a hivatalos személynek minősülő férfit.
A gyanúsított szolgálati jogviszonya a nyomozás során megszűnt - áll a közleményben.
MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád