Lebukott a dollárbaloldal, ők állnak a diáktüntetések mögött

Láthatóan szó sincs valódi lázadásról, csak dollárokból megrendezett színjátékról.

A Karmelita kolostor előtti folyamatos kordonbontás és a diáktüntetések valójában a baloldal háborúpárti kampányának a része – erre a kijelentésére bizonyítékokkal állt elő egy csütörtöki videójában Bohár Dániel.

A Megafon újságírója egy rejtélyes találkozóról rántotta le a leplet, ahol megjelent Somogyi Zoltán, az a baloldali háttérember, akinek ügynöksége az amerikai demokraták által szponzorált háborúpárti kampányt intézi a hazai ellenzéknek.

Beszélgetőpartnere pedig Pankotai Lili, a diáktüntetések emblematikus figurája, aki „forradalmi” és gyakran obszcén stílusával vonult be a köztudatba, és akit egy magyar Greta Thunberg-ként éltet a dollármédia.


Egyre egyértelműbb, hogy a diáktüntetések mögött nem valós elégedetlenség, hanem Somogyi Zoltán áll, aki a fényképeken is jól láthatóan eligazította a fiatalokat.

Bohár Dániel szerint az egész csak dollárból megrendezett színjáték, aminek célja, hogy Magyarországot belesodorják mások háborújába.

2023. április 27. 13:27
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - ír...
Halálos baleset történt csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rohodnál.
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Szörnyű tragédia történt csütörtökön Nyírmihálydinál.
Súlyos fejsérülést szenvedett, többször újra kellett éleszteni, kritikus állapotban vitték kórházba.