
A Tisza 600 oldalas anyaga kísértetiesen egybevág a brüsszeli követelésekkel és a 2010 előtti neoliberális receptekkel
Közzétette saját közösségi oldalán a Magyar Péterrel folytatott levelezését Lázár János. A Tisza Párt elnöke a MÁV helyzete miatt kért találkozót korábbi főnökétől, azonban a közlekedési miniszter szerint utólag megváltoztatta a feltételeit, könnyen lehet, hogy arra játszik, hogy ne valósuljon meg a „várva várt” találkozás.
Megtisztelő, hogy alkalmasnak tart arra, hogy a Tisza Párt kampányának egyik főszereplője és arca legyek, de ismert politikai elköteleződésem miatt erre sem szándékom, sem lehetőségem nincs. Fogalmazhatnék úgyis: reality igen, reality show nem
– üzente közösségi oldalán Magyarnak Lázár.
Mint az a közzétett levelezésből látszik, a miniszter javaslata szerint mindkét fél kétfős stábot hozhatna magával, a baloldali pártvezér viszont a teljes médiát szeretné meghívni a találkozóra. Abban sincs egyetértés a két politikus között, hogy melyik vonalon vonatozzanak. Magyar Péter olyan útvonalakat javasolt, amelyek köztudottan rossz állapotban vannak.
Az Ön által említett vonalak problémáival mind a MÁV-csoport vezetése, mind pedig én, személyesen tisztában vagyok. Ezeket a gondokat az új közlekedési kormányzat részéről senki nem elfedni vagy relativizálni akarja, hanem megoldani
– szögezte le Lázár.
„Remélem, az Ön által eredetileg kért találkozó műfajának, körülményeinek mostani megváltoztatását nem azért javasolta, hogy azt el kelljen utasítanom. Többet feltételeztem Önről annál, semmint hogy a találkozó létrejötte helyett annak elmaradására játsszon” – szúrt oda egykori beosztottjának a miniszter.
Ismert, Magyar Pétert addig nem igazán érdekelte a közösségi közlekedés állapota, amíg a Volánbusz és a Magyar Közút felügyelőbizottságában üldögélt milliókért. Ezekbe a pozíciókba akkor nevezték ki, amikor már Lázár János felelt a közlekedési területért a kormányon belül.
Borítókép: MTI / Máthé Zoltán

A Tisza 600 oldalas anyaga kísértetiesen egybevág a brüsszeli követelésekkel és a 2010 előtti neoliberális receptekkel

Kocsis Máté: Itt van Magyar Péter igazi arca - videó

A Tisza mellett bukkant fel az SZDSZ egykori elnöke, bezáratná a kórházak felét - videó

Menczer: a méltatlanok elbuknak

Szavazzon az év mondatára!

Menczer Tamás elmondta, mikor kell majd Magyar Péternek pszichológus, hogy a tébolyt kordában lehessen tartani

Szijjártó: a migránsbetelepítést egyedül a nemzeti kormány tudja megakadályozni

A kormány 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Hányinger - reagált Varga Judit is Magyar Péter álszent interjújára

,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett

Orbán Balázs: A magyar embereket nem lehet hülyének nézni!

Akkorát álszenteskedett Magyar Péter egy interjúban, csoda, hogy nem szakadt rá az ég + videó