
Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést
A Fidesz az uniós választáson elért 44,8 százalékos eredménynél 3-4 százalékkal többet kaphatott volna, ha nem jön közbe Novák Katalin kegyelmi ügye – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter.
A tárcavezető úgy folytatta: ha a politikájuk arra épül, hogy a család és a gyerek a legfontosabb, akkor nem lehet közöttük olyan ember, aki egy pedofíliához köthető ügyben kegyelmet ad.
Hozzátette, ezzel kivégzik azt a politikát, azt a munkát, amit a demográfiai helyzet megfordításáért és a családok megmentéséért végeztek el az elmúlt tíz évben. – Ebből fakadt ez az egész jelenség, ebből a megdöbbenésből jött a Magyar Péter-féle élmény, politikai show-műsor – vélekedett.
A miniszter úgy fogalmazott: a választóknak egyértelmű volt, hogy Magyar Péter azért lépett színre, mert volt egy Novák-ügy, volt egy kegyelmi ügy, amit mind a mai napig nem dolgoztak fel kellő alapossággal,
és emiatt a közösségeikben elbizonytalanodás ütötte fel a fejét.
A becsületükön esett egy folt, ami nincs elrendezve. Ezt nem szabad hagyni, mert ez egy olyan seb, ami gennyed az ember lábán, és egyszer csak majd az egész lábat le kell vágni, mert nem tudják megállítani a sebnek a terjedését, és nem tudják meggyógyítani – jelentette ki Lázár János.

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó

Valami megtört: már a Medián szerint is eltűnt Magyar Péter előnye

Októberben is többet vásároltak a magyar családok