
Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés
Lázár János bejegyzésében azt írta, megdöbbentő felvétel terjed a Tisza párt adóterveiről, és a felvétel valódi, nem mesterséges intelligencia segítségével készítették. A miniszter szerint "Etyek az új Őszöd" és idézi a felvételt, amelyen Tarr Zoltán, a Tisza párt alelnöke, "Magyar Péter jobbkeze" egy etyeki fórumon arról beszélt: "választást kell nyerni, és utána mindent lehet".
A miniszter azt írta: "mindent lehet - a konkrét tervek szerint például megemelni az adókat, amiről most persze nem szabad beszélni, hiszen melyik magyar ember akarna olyan pártra szavazni, amelyik pénzt vesz el tőle és a családjától?"
Áprilisig tagadni, májustól megcsinálni, ez a Tisza Párt hozzáállása a választókhoz és a választásokhoz - jegyezte meg.
A miniszter szerint "egy megoldás van az ellen, hogy megáradjanak az adók". "Áprilisban nem rájuk kell szavazni, hanem arra a pártra, amelyik kormányon nem emeli, hanem csökkenti az adókat. Az édesanyákét például nullára, életük végéig" - írta.
Lázár János szerint "a Tisza-adó az árvíz, amelyik elmoshatja az elmúlt évek megtakarításait, gyarapodását.", egy újabb Orbán-kormány pedig "a gát, amelyik megvédi a magyar családokat".
"Vessünk gátat a Tisza adónak!" - írta a miniszter bejegyzésében.
MTI

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!