
Orbán Viktor: minden héten történik valami, ami közelebb visz bennünket a háborúhoz
Február elsejével megkezdi a működését a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Fontos, hogy ez egy hivatal, nem hatóság, nem nyomoz, nem szankcionál. Az elsődleges feladata az, hogy vizsgálatokat folytasson le, kutasson, és feltárja azokat a kockázatokat, amelyek a magyar szuverenitásra leselkednek és lehetőség szerint megtegyen mindent, hogy ezeket a veszélyeket elhárítsa
– fogalmazott a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban Lánczi Tamás.
A hivatal vezetésére felkért Lánczi leszögezte: a hivatal első feladata az lesz, hogy a júniusban tartandó két választásra felkészüljön. Emlékeztetett, hogy milyen befolyásolási kísérletek voltak a 2022-es országgyűlési választás kampányában, amik később láttak napvilágot.
„A hivatal első feladata az lesz, hogy megakadályozza ennek újbóli előfordulását. Nem ismétlődhet meg 2022" – szögezte le.
Felhívta a figyelmet, hogy Európában – ezen belül is főleg Közép-Európában számos befolyásolási kísérlet történt és történik.
„A demokratikus akaratképzést eltérítik attól a külső erők, ahogy azt az adott állam jogszabályai előírják. Manipulálják a közbeszédet, civil szervezetek mögé bújva külfööldi aktorok politikát csinálnak" – ismertette Lánczi Tamás.
Mint mondta, hosszasan lehetne még sorolni azokat a negatív tendenciákat, amelyek Magyarországon is jelen voltak.
Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: Lánczi Tamás hivatalos Facebook-oldala

Orbán Viktor: minden héten történik valami, ami közelebb visz bennünket a háborúhoz

Orbán Viktor: lehet nemet mondani a háborúra

Alekosz és Hajdú Péter együtt: leprolizott Fidesz szavazók és támadás a TV2 Média Csoport ellen

Megfutamodott a Tisza! Magyar Péter jelöltje nem mert elmenni a nyilvános vitára

Nézőpont: a magyar választók kétharmada egyetért a fegyverpénz kifizetésével

NGM: a kormány elvárása januárban is teljesült, a magyar családok olcsóbban tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők

Hidvéghi: Brüsszel bábjai már készülődnek is a pénzbehajtásra. Mondjunk nemet nekik

Orbán Viktort fenyegeti Zelenszkij, a magyar miniszterelnök kitart a békepolitikája mellett

A Tisza választási kamuprogramot hirdet, de mit tartalmaz az eltitkolt valóság?

Brüsszel bevédi Magyar Pétert

Menczer: a tiszások kifele hazudnak, és mindent végrehajtanak, amit Weber parancsol

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek