
Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt
Egy szlovákiai férfit és nőt gyanúsítanak azzal, hogy szándékosan bántalmazták gyermekeiket. A pár előzetes letartóztatásba került, négy gyermeküket pedig elvették tőlük – számolt be a szörnyű esetről hétfőn az Új Szó.
A baljós jelekre a nagyszombati járásbeli iskola hívta fel a figyelmet, ahová a bántalmazott fiatalok közül ketten jártak. A legidősebb, 12 éves fiú testén ütésnyomokat, véraláfutásokat és zúzódásokat fedeztek fel, amelyeket a láncon tartás okozott.
A rendőrség végül kiderítette, hogy az apa 2020 óta rendszeresen, heti többalkalommal, durván megverte fiát. Feltételezések szerint azonban a férfi nem csak láncot, hanem övét és öklét is használta, valamint gyermekeit, akik közül a legkisebb csupán 3 éves, a szobájukba zárta.

Fotó: Rendőrség
A kíméletlen szülők nem csak az ajtókra, hanem a hűtőszekrényre is lakatokat tettek, mivel előfordult, hogy a gyerekeknek egész nap nem adtak enni, miközben a felnőttek előttük lakmároztak.
A hatóságok úgy gondolják, hogy a 47 éves apa a fő bántalmazó, de a jelek szerint a 32 éves anya sosem próbálta megakadályozni őt tettei elkövetésében.
Ha a pár bűnössége beigazolódik, akár 15 évre is rács mögé kerülhetnek. A 4 gyerek közül 3-at az árvaházban helyeztek el, a legkisebb fiú pedig valószínűleg nevelőszülőkhöz fog kerülni.

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte


