
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
Az amerikai Boulder Szabadtéri és Hegyi Parkok (OSMP) egyesület dolgozóit nem hétköznapi fotók fogadták, mikor megnézték, mit rögzített egy vadkamerájuk.
Összesen 580 kép készült, ebből pedig több mint négyszáz fotón egy valami, vagy inkább egy valaki szerepelt.
Egy fekete medve különböző testhelyzetekben pózolt, hol az egyik, hol a másik oldalát mutatta meg a közönségnek, de volt, mikor egyenes farkasszemet nézett a kamerával. A közösségi oldalon hozzászólók fejében egyedül az ütött szöget, a maci miért nem alussza éppen téli álmát.
Az OSMP éppen ezért később elmondta, hogy a fotókat még 2022 novemberében tették először közzé.
„Ezek a kamerák fontos szerepet játszanak abban, hogy segítse az OSMP dolgozóinak beazonosítani a vadak élettereit” – tették hozzá.
Az egyesületnél a kilenc telepített kamerával közel 19 ezer hektáros területet tudnak felügyelni – írta csütörtökön a Metro.

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el